vic blogja

Az ANT az év adatközponti partnere

2018. június 7-én a Fujitsu megtartotta a 2017-18-as évet értékelő rendezvényét.

Ennek keretében ünnepélyes díj átadóra is sor került, melyben a Fujitsu értékelte az időszak kimagasló teljesítményeit.

Örömmel jelenthetjük be, hogy az ANT Kft. átvehette az ÉV ADATKÖZPONT PARTNERE címet.

ANT Partnernap 2016

 Idén is megrendezésre került az ANT partnernapja.

Több partnerünk jelezte, hogy az idén is sikerült egyedi helyszínt találni, mely öregbíti a rendezvényeinken (és munkánk kapcsán is) megszokott minőségi elvárásokat.

Az Álomautó Múzeum igazi lehetőséget teremtett, hogy a Csinibaba című filmet megidéző '60-as évek hangulatát hozzuk el.

"Cloud akkreditációs eljárások és központ kifejlesztése" című projektünk lezárult

 

2012-ben cégünk a KTIA (mai nevén Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap) keretében konzorciumi formában az ADVANCED NETWORK TECHNOLOGIES Műszaki, Szolgáltató, Termelési, Kereskedlemi és Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság vezetésével KMR_12-1-2012-0119 projekt azonosítójú kutatás-fejlesztési pályázatot nyert Konzorciumi partnereink voltak Magyar Tudományos Akadámia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, valamint az Óbudai Egyetem.

A projekt 2014. december 31-ével a terveknek megfelelően befejeződött.

Drone ismerkedés

A vezető nélküli légijármű ma már nem csak a sci-fi írók fantáziájában megjelenő technológia csupán, hanem a hétköznapi emberek számára is elérhető dolog.

De nem akarnék sztereotip mondatokba burkolózni, hogy az olvasó már az első sornál unottan a következő keresésbe fogjon.

Cikkem célja, hogy a teljesen kívülállókat is megpróbáljam kicsit közelebb hozni a technológia ezen vívmányának megértéséhez és - remélem - megszeretéséhez.

Az ANT Cloud infrastruktúrájának kis bemutatása

Cégünk elsősorban professzionális felhasználók számára nyújt felhőszolgáltatást.

 Ennek köszönhetően, több nagy magyar internetes szolgáltató fut cégünk szerverein. Persze nem csak infrastruktúrát szolgáltatunk, hanem emelt szintű üzemeltetési és monitoring, valamint tanácsadói szolgáltatásokkal tesszük egyedivé szolgáltatásainkat.

Díjat nyert a Fujitsu-nál a Web Access Control

Az ANT Kft. 2012-ben a WebAccessControl termékével elnyerte a Fujitsu-nál a nemzetközi díjstruktúrában kiosztott díjai közül a magyarországi "Legjobb Megoldás Innovátor" díjat.

 A díjat a Fujitsu különösen azért igérte oda az ANT WAC nevű termékének, mivel a megoldás megvalósításához, illetve továbbfejlesztéséhez az ANT a Fujitsu megoldásait is felhasználta.

Partnerünk a Kvint-R Kft. sikeres projektet zárt

Kiválló partnerünk, a Kvint-R Kft. a héten sikeres projektet zárt le, melyhez Őszintén gratulálunk.

A projektről:

 

 Amorf és geometrikus felületek nyomtatását megalapozó kutatás, adaptív tárgynyomtató fejlesztése

 

Partnerünk a Kvint-R Kft. projektet indított

Kiválló partnerünk, a Kvint-R Kft. projektet indított, melyhez sok sikert kívánunk.

A projektről:

 

 Amorf és geometrikus felületek nyomtatását megalapozó kutatás, adaptív tárgynyomtató fejlesztése

 

Drone műszaki alapok: multicopter villanymotorok

A drone-ok mozgását leginkább meghatározó eleme a meghajtást biztosító motor.

A motorok széles választéka áll rendelkezésre üzemanyag meghajtásal akár egészen kis mérteben is, ám a multicopterek esetében elsősorban mégis a villanymotorokat használják.

 

Drone műszaki alapok: multicopter propellerek

Először is egy hitvitára szeretnék reagálni. A repülősök a propeller szót légcsavarként szeretik nevezni. Ez OK, de ha nem gond, én maradnék a propeller megnevezésnél.

Tehát a propellerek feladata a multicoptereknél az, hogy a levegőben tartsák a gépet. Teszik ezt oly módon, hogy a motorok forgó mozgását a repülőgépszárnyakhoz hasonló aerodinamikai elvek alapján felhajtóerővé konvertálják.
Ebből következik, hogy igen fontos részei a multicoptereknek.

Tartalomátvétel
Tartalomátvétel

©2023 ANT Kft. | Minden jog fenntartva | Utolsó módosítás: 2022