Közbeszerzés

Az ANT az év adatközponti partnere

2018. június 7-én a Fujitsu megtartotta a 2017-18-as évet értékelő rendezvényét.

Ennek keretében ünnepélyes díj átadóra is sor került, melyben a Fujitsu értékelte az időszak kimagasló teljesítményeit.

Örömmel jelenthetjük be, hogy az ANT Kft. átvehette az ÉV ADATKÖZPONT PARTNERE címet.

HP

A HP olyan technológiai vállalat, amely a világ több, mint 170 országában működik. Ismertségét PC-k és nyomtatók gyártásával szerezte meg. Mára széles körű, szinte teljes körű informatikai és szórakoztatóelektrónikai portfólióval rendelkezk.

AKI

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet informatikai rendszerének tűzfalas határvédelmét az ANT Kft. biztosítja. Moduláris felépítésű, alkalmazásszintű tűzfalunk lehetővé teszi az intézmény számára, hogy hazánk legjelentősebb agrárökonómiai szellemi bázisának rendszeréhez minden kívülről érkező, illetéktelen hozzáférés lehetetlen legyen.

NetApp

NetApp - korábbi nevén Network Appliance Inc. - David Hitz, James Lau és Michael Malcolm által 1992-ben alapított informatikai és fejlesztési vállalkozás, mely nem kisebb célt tűzött ki, mint olyan megfizethető hálózati háttértárolók-rendszerek megalkotását, melyek segítségével mind az IT releváns CAPEX (capital expediture – beruházási költség), valamint OPEX (operational expediture – üzemeltetési költség) kiadások jelentősen csökkenthetők.

Napjainkra az egyik piacvezető multinacionális nagyvállalattá nőtte ki magát, valamint kivonult az amerikai tőzsdére is (NASDAQ: NTAP).

Fujitsu

A Fujitsu az ICT-alapú üzleti megoldások vezető globális szállítója. Mintegy 170 ezer embernek ad munkát a világ 70 országában. Globális szolgáltatási és rendszerszakértői csapatával, megbízható számítástechnikai és kommunikációs termékeivel és fejlett mikroelektronikai megoldásaival hozzáadott értékhez juttatja ügyfeleit. A tokiói központból irányított Fujitsu Limited (TSE: 6702) 4,5 ezer milliárd jen (55 milliárd dollár) konszolidált árbevételt ért el a 2011. március 31-ével zárt pénzügyi évben.

HP Termékek - kliensek

Asztali számítógépek

 

All-in-one:

HP Termékek - Laptopok és noteszgépek

 

A HP notebookok a legkorszerűbb technológiákkal, finom, de nagyszerű kidolgozással, eleganciával és stílussal rendelkeznek. Olyan technológia, amely Önnek van kitalálva.

Otthoni környezet

NIK

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának Kompetencia Központjai országosan is egyedülálló hálózatot alkotnak, melyet a hallgatók korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekhez való jutásának és a munkaerő-piacon kiemelkedően előnyös versenyhelyzetbe kerülésének megkönnyítése érdekében hoztak létre.

A több mint 7 éve tartó együttműködés során hardverszállítóként és hálózatépítőként jelentős szerepet vállaltunk a Kompetencia Központok kialakításában, valamint szervizcsapatunk hatékony háttértámogatást biztosított a leszállított eszközökre.

Fujitsu Termékek - Asztali rendszerek és Notebookok

Asztali rendszerek és Notebookok

A Fujitsu széles termékkínálata segít Önnek megfelelni a mai kihívásoknak. A termékek a legmagasabb megbízhatóságot, biztonságot és a szolgáltatások könnyű használatát biztosítják. A Fujitsu az Esptimo PC-k mellett a Lifebook noteszgépeknél alkalmazta elsőként a „valódi család” koncepcióját, amely azt jelenti, hogy a gyártó minden rendszerében ugyanazokat a fő komponenseket használja, az alaplapot, a BIOS-t, az előoldalon csatlakozó panelt, a tápegységet és az image-eket beleértve. Ebbe a világba kalauzolja most el Önt az ANT Kft, mint a Fujitsu SELECT EXPERT partnere. 

Közbeszerzés

A központosított közbeszerzés keretein belül cégünk nagyszámú intézménynek szállított informatikai megoldásokat, a hardware termékektől kezdve a magas szintű biztonságtechnikai szolgáltatásokig.

A központosított közbeszerzés keretein belül cégünk nagyszámú intézménynek szállított informatikai megoldásokat, a hardware termékektől kezdve a magas szintű biztonságtechnikai szolgáltatásokig. Megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy a központosított közbeszerzések hatálya alá tartozó és az önként csatlakozó ügyfeleink igényeit hatékonyan és megbízhatóan szolgáljuk ki.

Jelenleg érvényben levő keretmegállapodások :

 


"SZGR - kliens oldali informatikai eszközök beszerzése"
 

Tartalomátvétel
Tartalomátvétel

©2023 ANT Kft. | Minden jog fenntartva | Utolsó módosítás: 2022